Modernizálná a múzeumokat az új egyiptomi műemlékvédelmi miniszter

Egyiptom múzeumainak korszerűsítését és a régészeti lelőhelyek védelmének megerősítését tervezi az ország kedden hivatalba lépett műemlékvédelmi minisztere.

Mamdúh ed-Damáti első munkanapját azzal kezdte, hogy összehívta a minisztérium különböző részlegeinek vezetőit, akiket arra kért, hogy írjanak jelentést a szaktárca félkész állapotban lévő projektjeiről és az akadályokról, amelyek azok befejezésének útjában állnak – írta az al-Ahrám című napilap internetes oldalán.

Damáti kijelentette, hogy mélyreható reformokat akar végrehajtani a minisztérium működésében Egyiptom kulturális és régészeti örökségének hatékonyabb védelme érdekében. Az 52 éves egyiptológus kiemelte annak fontosságát, hogy az intézmény dolgozóinak, kurátorainak és restaurátorainak emelkedjen az életszínvonala és javuljon a szakértelme.

A 2011-ben kirobbant forradalom óta súlyos problémákkal küszködő turizmus újjáélesztése érdekében Damáti szoros együttműködést tervez az idegenforgalmi, a kulturális és a polgári repülésügyi minisztériumokkal. A remények szerint Egyiptom múzeumainak és régészeti lelőhelyeinek fejlesztése lényegesen hozzájárul majd az észak-afrikai ország bruttó hazai termékének 11 százalékát kitevő idegenforgalom fellendítéséhez.

Az új egyiptomi kormány kedden kora reggel tette le a hivatali esküt. A múlt vasárnap beiktatott államfő, Abdel-Fattáh esz-Szíszi volt hadsereg-főparancsnok arra kötelezte a kabinet tagjait, hogy minden nap reggel hét órakor kezdjék munkájukat, arra hivatkozva, hogy a nép tőlük várja az utóbbi évek során keletkezett masszív gazdasági és politikai problémák orvoslását.

Ennek megfelelően Damáti kedden kijelentette, hogy a minisztériumi dolgozók számára reggel hétkor kezdődik a munkanap, annak érdekében, hogy a nagyszabású tervek a lehető legrövidebb idő alatt megvalósuljanak.

Damátinak nem lesz könnyű dolga. A minisztérium akut költségvetési problémákkal küszködik, ami miatt számos projekt félkészen áll. Ugyancsak komoly kihívást jelent a 2011-és felkelés után kialakult közbiztonsági káosz, amelynek következtében jelentősen megszaporodtak a fosztogatások. A miniszter elődjének, Mohamed Ibrahímnak bírálói azt vetették a szemére, hogy nem tett meg minden tőle telhetőt a múzeumokból és ásatásokból ellopott műtárgyak külföldre csempészése ellen.

Damáti 2006 óta a kairói Ain-Samsz Egyetem egyiptológiai tanszékének professzora. Korábban az Egyiptomi Múzeumot vezette, 2011 óta pedig a berlini egyiptomi nagykövetség kultúrattaséjaként tevékenykedett.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez