Befejeződnek az olajfúrások a kongói Virunga Nemzeti Parkban

Sikerült megállapodásra jutnia a Természetvédelmi Világalapnak (WWF) a brit SOCO International olajtársasággal: a cég szerdán bejelentette, hogy nem végez több olajfeltárást a kongói Virunga Nemzeti Parkban.

A megállapodás aláírása csaknem egyéves tárgyalások végére tett pontot. A WWF tavaly augusztusban figyelmeztetett, hogy az UNESCO világörökségi helyszínén, a Virunga Nemzeti Parkban végzett olajfúrások természeti katasztrófát okozhatnak, és ritka védett fajok – köztük a hegyi gorillák – számára jelentenek fenyegetést. A SOCO akkor azzal érvelt, hogy a parknak csak azon a részén fúrnak, amely távol esik a gorillák élőhelyétől, és így nem lehet hatással rájuk.

A SOCO International és a svájci székhelyű WWF szerdán közös közleményében jelentették be, hogy Afrika legrégibb nemzeti parkjában nem lesz több olajfúrás, hacsak a kongói kormány és az UNESCO úgy nem ítéli, hogy az nem jelent fenyegetést a park világörökségi státuszára.

A SOCO beleegyezett, hogy az Edward-tónál végzett szeizmikus vizsgálatok befejezése után felfüggeszti az olaj utáni kutatást a területen, ennek fejében a WWF vállalta, hogy visszavonja az OECD-hez benyújtott panaszát a cég ellen.

A Virunga Nemzeti Park Afrika biológiailag legsokszínűbb zöldterülete, több mint háromezer állatfajnak ad otthont. A világon vadon élő nyolcszáz hegyi gorilla negyede él ott.

A WWF szerint a park több mint 400 millió dollár éves jövedelmet hozhatna az ökoturizmussal és a halászattal.

A brit Orlando von Einsiedel tavasszal megjelent Virunga című dokumentumfilmjében arról számolt be, hogy a park gondozóinak és vadőreinek óriási küzdelmébe kerül megvédeni a területet és élővilágát a fegyveres milíciáktól, lázadóktól és az olajtársaságtól.

A kongói kormány azt követően adott engedélyt a londoni székhelyű SOCO-nak a próbafúrásokra, hogy 2010-ben kőolajat fedeztek fel a térségben. A WWF nyomban tiltakozott a döntés ellen, és kétségbe vonta törvényességét.

Június második felében a katari fővárosban, Dohában rendezik meg az UNESCO Világörökség Bizottságának éves konferenciáját, ahol napirenden lesz a Virunga Nemzeti Park természetvédelmi státusza is – emlékeztetett a WWF Magyarország szerdai közleménye.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez