Egyetlen éjszaka ezernél több afrikai menekült érkezett Olaszországba

Több mint ezer menekültet részesített segítségben a Líbia és Szicília közötti tengeri szakaszon szombatra virradóra az olasz parti őrség.

 A hivatalos közlemény szerint az olasz hatóságok éjszaka az olasz partok felé három különböző hajón igyekvő bevándorlóknak nyújtottak segítséget a Líbiához legközelebb eső sziget, Lampedusa partjainál. Az egyik hajón 94, a másik kettőn pedig 580, illetve 400 ember utazott a szokásosan életveszélyes körülmények között. Ez az 1074 bevándorló ugyanúgy papírok nélkül próbált eljutni az olasz partokig, mint az előző napokon megsegített további 2500 menekült.

Az olasz belügyminisztérium május végén kiadott közleménye szerint csaknem 40 ezer – személyi okmányok nélküli – bevándorló érkezett Itália déli részére az esztendő első öt hónapjában. Tavaly egész évben összesen 43 ezer volt a számuk.

Lampedusa szigeténél tavaly októberben 366-en veszítették életüket egy hajókatasztrófában. Ezt követően indult a Mare Nostrum olasz humanitárius-katonai misszió az Észak-Afrika és Olaszország közötti tengerszakasz ellenőrzésére. A havonta 9 millió euróba (közel hárommilliárd forintba) kerülő missziót az Európai Unió májusig finanszírozta, azóta Olaszország állja a költségeket. Angelino Alfano, az olasz belügyi tárca vezetője éppen a napokban kért újabb támogatást az integrációs szervezettől, hangoztatva, hogy Róma “nem képes egymagában megfizetni a líbiai ingatag helyzetet”.

A Líbiából Lampedusa szigetére vagy Porto Empedocléba és más szicíliai kikötőkbe érkező menekültek nagy része líbiai, szíriai vagy eritreai.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez