Elkapták a futballmeccsen bombát robbantó terroristát Nigériában

Több mint negyven ember halt meg amikor egy autóban elrejtett bomba felrobbant Mubi város stadionjának közelében a mérkőzés végén. Egy tettest most elfogott a hadsereg- közölte a szóvivő.

A hadsereg offenzívát folytat Észak-kelet Nigériában ahol a Boko Haram a legerősebb. A stadion melletti merényletért nem vállalta a felelősséget az iszlamista szervezet, de korábban meggyilkolt 40 diákot álmában egy egyetemi kollégiumban. A Boko Haram azt jelenti, hogy Tilos a nyugati oktatás! Ezért a szervezet szívesen választ iskolákat célpontnak. Több mint kétszáz iskoláslányt raboltak el áprilisban Nigéria északi részén, és a lányok azóta sem kerültek elő!
Pedig amerikai, brit, francia és izraeli terrorelhárító szakértők is segítik a nigériai hadsereget és rendőrséget. A szomszédos Csádba amerikai drónokat telepítettek, hogy megfigyelhessék a kritikus területet, ahol a Boko Haram erősebb mint a helyi hadseregek. Idén már több mint kétezer ember veszítette életét olyan merényletekben, mélye ETA Boko Haram követett el. Az elnök utasítására a hadsereg háborút hirdetett meg a Boko Haram ellen. Egy ilyen offenzíva során fogták el azt a terroristát is, aki bombát robbantott a futball stadion mellett Mubi városában- közölte a hadsereg szóvivője Nigériában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez