Közös “haditervet” fogadott el a Boko Haram ellen öt afrikai államfő a nyugatiak támogatásával

Közös “haditervet” fogadott el a Boko Haram ellen öt afrikai államfő a nyugatiak támogatásával Párizsban, hangsúlyozva, hogy a nigériai terrorszervezet korszerű fegyverekkel és jelentős anyagi forrásokkal rendelkezik.

 “Azért vagyunk itt, hogy hadüzenetet küldjünk a Boko Haramnak” – jelentette ki Paul Biya kameruni elnök, aki a párizsi csúcstalálkozón nigériai, csádi, nigeri és benini kollégájával, valamint az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és az Európai Unió képviselőivel ült közös asztalhoz. Goodluck Jonathan nigériai elnök feladta korábbi, éveken át vallott álláspontját, miszerint nincs szükség külső segítségre, mert a Boko Haram akciói szerinte pusztán “helyi problémát” jelentenek. A múlt héten maga kérte Franciaországot, hogy kezdeményezzen nemzetközi találkozót, és hangolják össze a terrorszervezet elleni küzdelmet.

A párizsi találkozón a résztvevők kénytelenek voltak beismerni, hogy a Boko Haram tevékenysége összefüggésben áll az Afrika egész területére kiterjedő terrorizmussal. Francois Hollande francia elnök felhívta a figyelmet arra, hogy a Boko Haram rendkívül fejlett nehézfegyverek birtokában van, jelentős anyagi háttérrel rendelkezik. Hollande szerint a szervezet főleg Líbiából kapja a fegyvereket, pénzügyi eszközei egyelőre ismeretlen forrásokból származnak. A francia elnök szerint a Boko Haram kapcsolatban van az Iszlám Magreb al-Kaidájával (AQMI).

A tanácskozás résztvevői a Párizsban szombaton tető alá hozott közös “haditervük” értelmében a jövőben összehangolják tevékenységüket a felderítés, az információcsere, a határellenőrzés terén, központosítják a terroristaellenes eszközök felhasználását, megerősítik a katonai jelenlétet, elsősorban a Csád-tó környékén, ezen kívül erősítik reagálási képességüket bármilyen vészhelyzet esetére.

A Boko Haram április 14-én 276 növendéket rabolt el egy bentlakásos középiskolából Chibok városban, ahol jelentős keresztény közösség él. Közülük 223-an azóta is a fogságukban vannak. A szervezet vezetője nemrégiben közzétett videóüzenetében közölte: rabszolgaként fogják kezelni, eladják és házasságra kényszerítik a diáklányokat. Nigériában többen bírálták a kormány kezdeti tétlenségét a diáklányok elrablásával kapcsolatban. Az Egyesült Államok szerint az afrikai ország vezetése nem tette meg a szükséges lépéseket az iszlamista szervezet elleni küzdelemben.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez