Múmiák szénatomjai alapján francia tudósok kiderítették, mit ettek az ókori Egyiptomban több mint négyezer éven keresztül.
A francia kutatócsoport a Kr. e. 3500 és Kr. u. 600 között Egyiptomban élt lakosok múmiáinak szénatomjait elemezte, hogy kiderítse, mivel táplálkoztak. A fotoszintézissel a növényekbe jut a légköri szén-dioxid, ennek szénatomjai a növényi táplálékkal vagy a növényevő állatok fogyasztásán keresztül kerülnek az emberi szervezetbe.
A növényeket két kategóriába sorolták, az elsőbe (C3) tartozik a legtöbb növény: a fokhagyma, a padlizsán, a körte, a lencse és a búza. A másik, kisebb csoport (C4) tartalmazza a kölest és a cirokot. A C3-növények kevesebbet vesznek fel a nehezebb szénizotópból (a C13-ból), a C4-növények többet. Aki több C3-növényt fogyaszt, annál alacsonyabb lesz a nehezebb szénizotóp koncentrációja, aki a C4-növényekből, abban magasabb.
A francia kutatók annak a 45 embernek a maradványait tanulmányozták, akiknek a múmiái a 19. században két lyoni múzeumba kerültek. Megmérték a C12 és a C13 (és más izotópok) arányát a múmiák csontjaiban, fogzománcában és hajszálaiban, majd összehasonlították a kapott értékeket a meghatározott tápon tartott sertések hasonló mérési eredményeivel, minthogy a sertés emésztése nagyon hasonló az emberihez.
A haj nagyobb arányban veszi fel az állati fehérjét, mint a csont vagy a fog, és a múmiák hajának izotóparánya megfelel a mai európai vegetáriánusok hajában talált értékeknek. Ez alátámasztja, hogy az ókori egyiptomiak javarészt vegetáriánusok voltak, étrendjük alapja hasonlított sok mai emberére: búzából és árpából állt. A C4-növények – köztük a köles és a cirok – táplálékuk kevesebb mint tíz százalékát tették ki.
Alexandra Touzeau, a kutatás vezetője, a Lyoni Egyetem munkatársa elmondta: az a meglepetés érte őket, hogy a vizsgált hosszú időszak folyamán az étrend nem változott. Ez azt bizonyítja, hogy az ókori egyiptomiak jól alkalmazkodtak a változó körülményekhez, hiszen a Nílus völgye egyre szárazabbá vált Kr. e. 3500 és Kr. u. 600 között.
Az igazi rejtély azonban a hal. Könnyen hihetné bárki, hogy a folyam partján élő nép töméntelen halat evett. Domborművek ábrázolják, hogy lándzsával, hálóval halásztak, régészeti leletek szerint pedig Gáza és Amama területén is fogyasztottak halat. Az izotópos vizsgálat azonban arra utal, hogy a halevés mégsem volt széles körben elterjedt szokás.