Ezt marokkói emberi jogi szervezetek képviselői jelentették be szombat este, de a helyi hatóságok egyelőre nem erősítették meg.
A közlés szerint az öt méter magas, szögesdróttal is védett kerítés építése már nagyjából három hete folyik.
A Spanyolországhoz tartozó, Marokkóba ékelődött Melillánál – valamint Ceutánál – van az egyetlen közvetlen szárazföldi határ Afrika és Európa között. Itt az év elején jelentősen megnövekedett a belépni próbálók aránya, és tavaly 50 százalékkal emelkedett a határon sikeresen át is jutók száma. Melillában a menekülteket fogadó, 480 férőhelyes központban 1800-an zsúfolódnak össze.
A konklávé határain, a spanyol oldalon is emelkedik egy hét méter magas kerítés. Ezt nemrégiben magasították meg, miután civil szervezetek arról panaszkodtak, hogy az átmászni próbáló menekültek közül többen komoly sérüléseket szenvedtek, miközben megpróbáltak átjutni az európai oldalra.