Az egyiptomi televíziónak adott első interjújában Sziszi nem kertelt, és a riporter kérdésére nyíltan megmondta, hogy elnökké választása esetén megszűnik a Muzulmán Testvériség, írja a BBC. „Szeretném hozzátenni, hogy nem én vagyok az, aki beszüntette a Testvériséget. Ti egyiptomiak voltak azok” – tette hozzá. A Testvériséget tavaly tiltották be, majd terrorista szervezetnek nyilvánítottak, tagjait azóta üldözik.
Sziszi nyilatkozata nem hat meglepetésként, hiszen neki is nagy szerepe volt Mohamed Murszi egykori elnök 2013. júliusi megbuktatásában. Azóta több tízezer Testvériség-tagot letartóztattak és halálra ítéltek.
Az interjúban Sziszi azt is megjegyezte, hogy a közelmúltban két gyilkossági kísérlet is szövődött ellene, ám még időben tudomást szerzett róluk. Bár nem gyanúsított meg senkit, szinte biztos, hogy a Muzulmán Testvériséget sejti mögöttük. „Hiszek a végzetben. Nem félek” – mondta az elnökjelölt, aki a május 26-27-ei választások abszolút favoritjának számít.
Sziszi sokak félelmét igyekezett megcáfolni, amikor az interjúban hangsúlyozta, hogy „nem a hadsereg fogja majd irányítani Egyiptomot”. Erre azonban nagy az esély, és megválasztásával Egyiptom visszatér arra az útra, amely az ’50-es évek óta jellemezte az országot – ezt csupán a demokratikusan megválasztott Murszi törte meg –, amikor az ország irányítói a hadsereg soraiból kerültek ki.
Bár Sziszi sokáig tagadta, hogy politikai ambíciói lennének, azt követően, hogy segített Murszit kiütni a nyeregből, sejteni lehetett, hogy az elnöki székre fáj a foga, februárban pedig le is mondott a tábornagyi rangról.