Az incidens szerdán történt fényes nappal. Egy rendőrautó komoly kárt tett a szoborban. Egy szemtanú elmondta, hogy az autót vezető rendőr gyakorlatilag idegösszeroppanást kapott, amikor meglátta mit tett. „A rendőr kiszállt a kocsijából és elkezdett zokogni, majd folyamatosan mentegetőzött” – mondta a szemtanú. A szobrot végül aznap elszállították és egy nap alatt helyre állították, majd visszahelyezték az eredeti helyére. A kivitelezők jelezték, hogy a szobor bal karját teljesen ki kellet cserélni és a talpazatot is helyre kellett állítani, amit ezután még jobban megerősítettek. Emellett védő oszlopokat helyeztek el a szobor köré, hogy elkerüljék a hasonló incidenseket.
Rendőrautó hajtott neki az új Mandela szobornak Fokvárosban
Hétfőn adták át ünnepélyes keretek között a legújabb Mandela szobrot Fokvárosban, amelyet a parlament épülete előtt állítottak fel. Az ünnepélyes ceremónián részt vett Jacob Zuma elnök, FW de Klerk volt dél-afrikai elnök és Mandela családja is. A szobor viszont nem sokáig maradt épségben, mert egy rendőrautó nekiment tolatás közben.
(Visited 1 times, 1 visits today)