Házat kapott a királytól az ” utolsó” mesemondó Marokkóban

Ezeréves a mesemondó tradíció Marokkóban, ahol a falu vagy a város főterén meséltek a régi időkről. Az esti órákban az emberek kiültek a teázókba, és hallgatták a mesemondókat. Ha tetszett nekik, amit hallottak, akkor pénzt dobáltak a mesemondónak, aki ebből tartotta fenn magát és családját. Így tervezte leélni életét Abderrakim El Makkouri is, aki szikár szakállas és vörös fezével Marrakech egyik látványossága lett. Ő lett ugyanis az “utolsó mesemondó”, a többiek szépen lassan kihaltak. Az utolsó mesemondó mindent megtett azért, hogy ne legyen az utolsó a gyorsan modernizálódó marokkói nagyvárosban. Fiának adta át a szakma tapasztalatait: hogy kell felkelteni és ébren tartani az emberek érdeklődését régi történetekkel? Egy német filmrendező fel is figyelt rájuk. Apa és fia- a marokkói mese múltja és jövője- ez a film bemutatásra került a filmfesztiválon Marrakechben.
Csakhogy a fiú nem bírta a stresszt: idegösszeroppanást kapott! A papa minden keresete a kórházra ment el. Most már jobban van a fiú, de kérdés lesz-e belőle valaha mesemondó? A BBC tudósítója felhívta VI-ik Mohamed király figyelmét arra, hogy egy jeles tradíciót hordozó család milyen nehezen él Marrakechben. Az uralkodó – nagyvonalú gesztussal – egy házat adományozott a szerényen élő mesemondónak. Aki egy ősi marokkói népi bölcsességgel élt a királyi kegy alkalmából: “semmi sem biztos, de minden lehetséges!”