A szaktárca minisztere, Mohamed Ibráhím szerdán úgy nyilatkozott, hogy ez a döntés nem csak a műemlékek világnapja alkalmából született. A minisztérium reményei szerint a program a társadalom kulturális tudatosságát is növeli, elsősorban az UNESCO világörökség részét képező olyan helyszínekkel kapcsolatban, mint az alexandriai Abu Mína-kolostor, a gízai piramisok, illetve a főváros Iszlám Kairó nevű negyede.
Ibráhím különösen a fiatalokat buzdította a több ezer éves műemlékek meglátogatására, hiszen – ahogy fogalmazott – “ők lesznek a holnap atyái és anyái”.
A minisztériumi programnak sokkal praktikusabb okai is vannak: az idén januárban és februárban Egyiptomba látogató külföldiek száma 28, az idegenforgalomból származó első negyedévi bevétel pedig 43 százalékkal csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest.
Az ország bruttó hazai termékének (GDP) mintegy kilenc százalékát adó turizmus a három éve tartó zavargások miatt történelmi mélypontra süllyedt. A majd’ mindennapos összecsapások miatt számos ország eltanácsolta polgárait attól, hogy Egyiptomba látogassanak.