Az Afrikai Magyar Egyesület (AHU) tavaly novemberi orvosi misszióját (Hoima/Uganda) és afrikai segély misszióit már jól ismerve kereste fel a mai napon, Col. Ibrahim Y.A. Abiriga, Arua körzet határőr ezredese és kerületi megbízottja a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ (HTCC) vezetőjét Lukács Balázst, hogy a szervezeten keresztül kérjen segítséget az észak-ugandai falusi lakosság és a dél-szudáni menekültek életének megmentésére, kiszolgáltatottságának megkönnyítésére. Minden segítségre szükségük van, mivel a menekültek folyamatosan, megállás nélkül érkeznek az országba és semmilyen alapvető szükséglet ellátására nem képesek egyedül. A Dél-Szudánban kirobbant háború borzalmai elöl menekülők, mindenüket hátrahagyva próbálják menteni sokszor csak a családtagjaikat, a gyermekeiket és az életüket. Az Uganda északi térségében egyébként sem fejlett infrastruktúra már képtelen kitartani a nagyszámú embertömeg nyomása alatt. A helyi hivatalok jelentéseiből kiderül, hogy a menekültek többsége nő és gyermek. A hirtelen bekövetkezett káoszban a kicsik többségének sokszor mindkét szülője meghalt és ők is csak úgy menekültek meg, hogy követték a vándorló tömeget, próbáltak segítséget és útmutatást kapni, de jelenleg is egyedül bolyonganak valahol az ideiglenesen kialakított tábornak nem nevezhető telepeken. A férfiak többsége meghalt, vagy ha életben is maradtak, miután családjukat áthozták a határon, visszamentek, hogy vagyonukat, ingóságaikat védjék. A sokat tapasztalt katona jelentéséből kiderül, hogy naponta halnak éhen ártatlan gyermekek és ők képtelenek tenni bármit ennek megakadályozására.
A kialakult helyzetben sem zárják le az országot a menekülők előtt, mert mint elmondták a szomszédok is így tennének Ugandával egy esetleges vészhelyzetben, továbbá nem hagyhatnak ártatlan embereket magukra egy politikusok által generált, hatalmi és olajkutak feletti ellenőrzésért vívott harcban. Sajnos a lehetőségeik korlátozottak és már réges-régen túllépték a határaikat. Az ENSZ menekültügyi és egészségügyi részlege próbál segíteni, különböző segélyszervezetekkel együttműködve, de a helyzet már robbanásig feszült, ezért minden fellelhető, elérhető támogatásra szükség van, mielőtt a teljes humanitárius katasztrófa bekövetkezik. A fertőzések és egyéb, az embertömegben megjelenő vírusos betegségek elkerülése érdekében nélkülözhetetlen tiszta ivóvíz például csak korlátozott helyen és mennyiségben érhető el. Tartanak különféle járványok kitörésétől, amelyeket nem tudnának helyileg kezelni és akár több ezer ember életét veszélyezteti, nagyobb körben, már szerte az országban.
Felkérték az Afrikai Magyar Egyesületet, hogy próbáljanak segíteni, vagy további segítséget kérni, amiben csak lehetséges és tudnak. Mindenben hiány van, mint például, üres vizes kannák, vagy hordók, edények, sátrak, vagy sátor anyagok, élelmiszer (rizs, liszt, cukor, bab, olaj, konzervek), takarók, ruhaneműk, ruha-anyagok, varró gépek, mezőgazdasági eszközök (kapa, bozótvágó), de minden egyéb begyűjthető, fellelhető, vagy mások számára nélkülözhető eszközre szükségük van, amivel életeket menthetnek. A saját ellátásukra önállóan is képesek, próbálnak az ugandai kormány által biztosított földeken gazdálkodni, vagy állatokat tenyészteni, amivel a sorstársaik életét is könnyebbé tehetik, ezért akár élőállatokat (csirke, kecske…) is boldogan fogadnának. A bajban hihetetlen mód nem látni önző embereket, egymást támogatva próbálnak kitartani, még egy napot túlélni.
Jelenleg több helyen is találunk, találhatunk háborús konfliktust, humanitárius problémákat, vagy éppen természeti katasztrófák által előidézett vészhelyzeteket a Világban. Legyinthetünk, és kényelmes otthonainkból több ezer kilométer távolságból mondogathatjuk, hogy ezt maguknak keresték, amikor árterületre építkeztek, vagy törzsi csatározásokba kezdtek, de ezzel csak ideig-óráig tudjuk ámítani magunkat. Az árvizek, egyéb természeti katasztrófák, Magyarország, Németország, vagy éppen Anglia városait, falvait is pusztították nem is olyan régen, a politikai és etnikai villongások a jó öreg Európát is tépázták, tépázzák manapság is. Támogatások, állami szociális háló nélkül, segélyek és önzetlen kezek nélkül ezek a helyzetek csak tovább gyűrűznének, államhatárokon át, bőrszíntől függetlenül.
Fel kell ébrednünk és igenis tennünk kell, vállalnunk kell valamit Európában, Afrikában, Ázsiában vagy akárhol a Földön! Adjunk egy kiló lisztet, cukrot, egy soha meg nem kívánt konzervet, vagy a garázsban és pincében évtizedek óta tartogatott ütött kopott edényekből adjunk oda néhányat, mi az, ami nem engedi, hogy megmozduljunk! Emlékezzünk csak a tavalyi hófúvásra húsvét környékén és idézzük fel, hogy a hivatalos szervek zavarodottsága következtében hány ember rekedt a fagyban, hóban, az autókban, jobb esetekben az iskolák tornatermében. Milyen jó érzés volt, amikor vadidegen emberek álltak mellettünk, fogtak össze értünk és csak forró teát hoztak, vagy éppen a vasárnapi ebédből főztek néhány adaggal többet nekünk, majd a lekváros házi palacsintából raktak mellé még egyet! Kérte őket bárki, hogy megtegyék, nyomás alá kellett helyezni bárkit is, hogy lesétáljanak a sarokig, vagy a letisztított városi utakon elguruljanak pár kilométert csak azért, hogy segítsenek?!
Összefogásra, egyéni jócselekedetekre van szükség a Világ gondjainak, bajainak kezelésére, amit soha sincs elég korán elkezdeni, hát tegyünk érte…