Az állam közbelép – felülvizsgálják az olajszerződéseket Tanzániában

Tanzánia, Daar es Salam – Felülvizsgálják az ország összes kőolaj és földgáz kitermelési szerződését. Az energiaügyi miniszter szerint erre azért van szükség, mert a szerződések között vannak az állam számára kifejezetten hátrányosak.

Sospeter Muhongo bejelentése huszonhat szerződést érint. A miniszter véleménye az, hogy ezek a kontraktusok több esetben is mindössze néhány befektető érdekeit szolgálják és messze nem az állam és az ország számára előnyösek. A felülvizsgálat annak a stratégiának a része, amely újra akarja formálni Tanzánia energiapolitikáját. Ebbe a sorba illik az állami olajtársaság, a Tanzánia Kőolaj Fejlesztési Társaság múlt havi döntése is, amely elhalasztotta kilenc olajkitermelő blokk pályáztatását. A stratégiai lépésváltást a közeljövőben a parlament is megtárgyalja.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez