Egy anya megbolondult, amikor a férjét a szeme láttára belezték ki bozótvágó késsel az iszlamista Seleka harcosai. Kisfiával egy táborba menekült, de nem gondoskodik a gyerekről, aki olyan sovány, mint egy kis veréb. Az anya pszichiátria kezelésre szorulna, de ilyen persze nincs a menekült táborokban, Banguiban. Még mindig 42 ilyen menekült tábor van, és ezekben 200 ezren élnek illetve inkább vegetálnak. Többségük feje felett nincs fedél, élelmiszert csak ritkán osztanak.
Mi lesz velünk?- kérdik a menekültek Evita abbét, aki a helyi Don Bosco központ főnöke. Banguiban itt van az egyik legnagyobb menekült tábor. A Don Bosco vallási szervezet egy templomot és egy katolikus középiskolát épített itt, köré települt a menekült tábor. “Néha bejönnek a misére is. Arról beszélek, hogy mindenképp respektálni kell a másik ember életét!”- mondja Evita atya, aki tudja mit miért mond. Jelenleg ugyanis mindenki harcban áll mindenkivel: a keresztények és a muzulmánok egymást gyilkolják arra hivatkozva, hogy nekik is megölték valamelyik közeli rokonukat.
De a keresztény és muzulmán milíciák nemcsak gyilkolnak, de fosztogatnak is: a menekültek többsége azért sem mehet haza, mert mindenét elvették! Nincs miből élniük! Sokan már levonták a tanulságot és az emigrációt választották. A válság tetőpontján mintegy félmillió menekült élt Banguiban, ebből 200-300 ezer már elhagyta a Közép-Afrikai Köztársaságot. A muzulmánok Csádba mentek, a keresztények Szenegálba. Otthon nem látnak jövőt, hiszen az életük veszélyben van, munkájuk, megélhetésük viszont nincs. Egy ENSZ felmérés szerint 5 milliárd dolláros gyors segély kellene a problémák megoldására. Ennyi pénzt senki se szán Afrika egyik legszegényebb országára, a polgárháborúba süllyedt Közép-Afrikai Köztársaságra.