Csád kivonja erőit a Közép-afrikai Köztársaságból

Csád csütörtökön bejelentette, hogy kivonja katonáit a Közép-afrikai Köztársaságban állomásozó béketeremtő misszióból, visszavetve a békefenntartó egység jelentős felduzzasztására irányuló erőfeszítéseket.

Csád 850 katonával járult hozzá az Afrikai Unió (AU) összesen hatezer fős kontingenséhez. Az AU katonái mellett kétezer francia katona állomásozik a harcok dúlta afrikai országban.

A csádi kivonulás oka: az ország katonáit rendre olyan vádak érték, hogy rokonszenveznek a muszlim lázadókkal. Utóbbiak tavaly márciusban magukhoz ragadták a hatalmat a keresztény Francois Bozizé államfőtől, és ezután az egykori francia gyarmaton véres összetűzések kezdődtek a zsarnokoskodó muzulmán fegyveresek és az ellenük fellázadt keresztények között. Idén januárra a helyzet az ENSZ szerint már-már a népirtáshoz állt közel, és a béke helyreállítására külföldi katonai beavatkozás kezdődött francia irányítással.

“Áldozataink ellenére Csád és a csádiak alaptalan és rosszindulatú kampány célpontjai, és a Közép-afrikai Köztársaságban minden szenvedésért őket hibáztatják” – olvasható a csádi külügyminisztériumnak a csapatkivonást bejelentő nyilatkozatában. A minisztérium közölte, hogy a csádi katonák addig a helyükön maradnak, amíg nem biztosítottak kivonásuk szükséges gyakorlati feltételei.

A csádi döntésben közrejátszhatott egy a múlt szombati, mindeddig nem kellően tisztázott incidens: csádi katonák Banguiban, az ország fővárosában a tömegbe lőttek, s megöltek legkevesebb 24 embert. André Nzapayéké, a Közép-afrikai Köztársaság miniszterelnöke az mondta, hogy a csádi egységet aknavetős támadás érte, és az egység erre válaszul nyitott tüzet. Az Anti-Balaka keresztény milícia tagjai és a helyi lakosok viszont azt állítják, hogy a csádi katonák szándékosan lőttek a tömegbe.

A Közép-afrikai Köztársaság belharcaiban egy év alatt több mint kétezren vesztették életüket, és egymillióan kényszerültek otthonuk elhagyására az erőszak csúcspontján.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez