Hogyan került kapcsolatba Sierra Leonéval?
– A ’80-as évek vége felé utaztam ki, két rákászhajót üzemeltettem a sierra leoni partokon. Így kerültem kapcsolatba az ottani vezetőséggel is, többek között General Momoh-val, aki annak idején az ország elnöke volt. Megemlítették, hogy a ’70-es években volt valami államközi megállapodás a két ország között, de ez megszakadt. Ezután ajánlottam fel Sierra Leonénak, hogy esetleg én képviselném az országot, ezáltal egy diplomáciai kapcsolatot lehetne létrehozni, végül 1992 szeptemberében meg is kaptam az akkori magyar külügyminisztertől a működési engedélyt.
Sierra Leone-ban hosszú éveken keresztül tombolt a polgárháború. Most milyen a helyzet?
– Pont akkor tört ki a polgárháború – pontosabban azok a belső forrongások, amik az akkori déli Libéria hatására törtek ki -, amikor megkaptam a kinevezésemet. Épp ezért ’92-től majdnem 2000-ig az egyik legfontosabb tevékenységem tiszteletbeli konzulként az volt, hogy a Sierra Leonéból Magyarországra menekült emberek ügyével foglalkoztam. Mivel azonban a polgárháború nem az egész országra terjedt ki, így Freetownnal például még ’97-98-ig is nagyon jól együtt lehetett működni. Akkoriban nagyon sok magyar ment ki, főleg a gyémánt- és aranybányászat területére. A belső nyugtalanságnak ma már nyoma sincs. Az emberek belefáradtak az állandó, napi harcokba, megbékéltek. 2002-ben bevonult 20 ezer ENSZ katona, lefegyverezték az egész lakosságot, és azóta nyugalom, biztonság van az országban, nem kell tartani semmilyen támadástól, veszélytől.
Milyen a kapcsolat Magyarország és Sierra Leone között?
– Mivel az ország nyitott bármilyen befektetésre, ezért több magyar cég működik kint. Többek között szoftverfejlesztésben, kommunikációs rendszereknek az üzemeltetésében érdekeltek, két magyar pedig az ottani pénzügyminisztériumban dolgozik tanácsadóként. Nagyon jó az ottani cégalapítási struktúra, egy helyen a minisztréiumban mindent el lehet intézni, igyekeznek megkönnyíteni a külföldi befektetők dolgát. Ráadásul ez egy olyan ország, ahol mindenre szükség van, tehát bármilyen vállalkozásba kezd az ember, nem lehet nem sikeres, ha megfelelő módon közelítik meg. Elég nagy a mozgolódás, évente 50-60 vízumot állítok ki, és ettől csak több magyar él kint, akinek már tartózkodási engedélye is van, és már nem hozzám jön segítségért. Ráadásul ahogy látom, a külügyminisztérium nagyon komolyan veszi most Afrikát, nemrég Wintelmantel államtitkár-helyettes úr meghívta az össze afrikai tiszteletbeli konzult egy munkareggelire, ami nagyon sikeres és hatékony volt. Egyértelműen látszik, hogy a magyar külügyminisztérium próbálja ezeket a régi kapcsolatokat felfrissíteni, és nagy örömmel dolgozik együtt a tiszteletbeli konzulokkal, ami szerintem nagyon pozitív lesz.
Szabó Gergely gyémántbányászként, kalandorként került ki Sierra Leonéba, ahol elmondása szerint a három éves gyerektől kezdve mindenki meg tudja mondani melyik “kavics” gyémánt, melyik nem.
Hogyan kell elképzelni az afrikai gyémántbányászatot? Hogyan zajlik egy munkanap?
– Kono megyében dolgozunk, ami arról híres, hogy itt rengeteg gyémántlelőhely van. Mi földfelszíni bányászatot folytatunk, a kitermelés pedig nehézgépekkel folyik. Nagyjából 25-30 emberrel dolgozunk együtt, én őket irányítom. A munkánk abból áll, hogy a nehézgépekkel leszedjük a felső földréteget, nagyjából másfél méter mélységig. Amint megtaláljuk a graverszt, ami gyakorlatilag egy sóder réteg, és amiben a találat lehet, elkezdjük rögtön a kitermelését, felhordását a mosóhoz, ahol átmossuk, hogy van-e benne találat. Hozzáteszem, mindig van. A táborunk előtt folyik a Sewa folyó, ezért ott úgy néz ki a kitermelés, hogy el kell vezetni a folyót, gátat kell építenünk, és amint lent van a víz, akkor tudjuk a mederből kitermelni a földet. Ez egy nehezebb történet, mint a szárazföldi, erre jobban kell figyelnünk.
A “véres” gyémántokról hallva felmerül az emberben a kérdés, hogy mennyire veszélyes Sierra Leonéban gyémántot bányászni?
– Én szeretném elfeledtetni mindazt a beidegződést az emberekbe, hogy Sierra Leone egy veszélyes ország, hogy itt háborús helyzetek uralkodnak, ez ugyanis már a múlt. 2002-ben vége lett a háborúnak, azóta minden egyes ember, akivel beszéltem – bár mindenkinek van vesztesége -, mégsem akar már háborút. Mindenki azon van, hogy sikerüljön újraépíteni az országot, és a jelenlegi kormány is ezen munkálkodik.