Az IGAD tagállamok vezetői még csütörtökön állapodtak meg abban, hogy katonákat küldenek Dél-Szudánba. Az IGAD katonai missziójának a célja a lázadók és a kormányerők közötti tűzszüneti megállapodás ellenőrzése lenne. Konkrétumok viszont még nem kerültek nyilvánosságra a misszióval kapcsolatban, ezért még nem tudni, hogy mikor illetve hány katonát küldene a regionális szervezet az országba. A dél-szudáni lázadók jelezték, hogy elfogadhatatlannak tartják a külföldi katonák érékezését az országba. Emellett megkérdőjelezik az IGAD semlegességét is. A lázadók ráadásul azt is nehezményezik, hogy az IGAD-nak még mindig nem sikerült elérnie, hogy a Dél-Szudánban állomásozó ugandai csapatok kivonuljanak az országból, ami miatt a béketárgyalásokat is felfüggesztették a Salva Kiir elnökkel és kormányával. Az ugandai vezetés még az év elején küldött katonákat az országba, hogy támogassák a központi vezetést és megakadályozzák a lázadók előre nyomulását. Uganda egyébként szintén tagja az IGAD-nak. Museveni ugandai elnök korábban kijelentette, hogy Salva Kiir elnök oldalán áll a dél-szudáni konfliktusban.
A béketárgyalásokat Etiópia fővárosában tartják és a tervek szerint március 20-án ülnének ismét tárgyalóasztalhoz a szemben álló felek. A lázadók a tárgyalások folytatásához viszont azt követelik a dél-szudáni kormánytól, hogy engedjék szabadon bebörtönzött társaikat és vonuljanak ki az ugandai katonák az országból.