Ugandában ünnepel Vujity Tvrtko

A TV2 sztárja a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központban (HTCC) köszöntötte nemzeti ünnepünket, ahol megnyílt Dr. Jakkel Anna fotókiállítása.

Az ismert televíziós személyiség természetesen Afrikába is azért ment, hogy filmet forgasson. A film egyik főhőse, az AHU önkéntese, Dr Jakkel Anna kecskeméti háziorvos, Afrika szerelmese, aki immár négy orvosi misszióban gyógyított. Most az ugandai Magyar Házban nyílt fotókiállítása Afrikában készült képeiből. A fotókiállítást pedig Vujity Tvrtko nyitotta meg.

 

 

Facebook bejegyzésében így ír erről:

A doktornő amatőr fotós, egy pici gépet használ. Technikailag bizonyára lehet jobb képeket is csinálni annál, mint amilyeneket Ő csinál. Ugyanakkor: ez a csodálatos EMBER hatodszor jött Afrika legelhagyottabb területeire, gyerekeket menteni. Sokuk nem csak orvost, még fehér embert sem látott.
“Aki egy ember életét megmenti, az egész világot menti meg!”
Nos, Jakkel Anna eddig több ezer világot mentett meg. Róla, róluk, az igazi HŐSÖKRŐL kellene, hogy szóljon Magyarország. Én egész életemben ezért dolgozom majd….

A kiállítás megnyitójára pedig kiváló alkalmat adott a magyar nemzeti ünnep, amelyet első ízben rendeztek meg a Magyar Ház falai közt. A vendégeket Balogh Sándor, az Afrikai-Magyar Egyesület elnöke a központ alapítója, és Lukács Balázs a központ vezetője, valamint Wavamunno Gordon, Magyarország ugandai tiszteletbeli konzulja köszöntötte, majd rövid ünnepi műsorral emlékeztek meg az 1848-as forradalom és szabadságharc hőseiről.

altAmdQPiXcESO-7DEUBntpYoiWqeEBVcXEWgl43IIOZ d8 1

 

altAmeZ954U1tt-r4kw5uYVpVqf2NSgsIDJx675-UI6xNHQ

 

1385283 624256014310582 1302762891 n

 

1888680 624199737649543 2118983718 n

A műsorban elhangzott egyebek mellet Petőfi Sándor Nemzeti dal című verese magyarul és angolul. Balogh Sándor köszöntőjében arról szólt, hogy a központ létrejöttétől a kétoldalú üzleti, diplomáciai és kulturális kapcsolatok erősödését, élénkülését várja. A fogadáson nagy számban jelen voltak az ugandai diplomáciai és az üzleti körök képviselői: Henry Rwigyermera, az ugandai miniszterelnök biztonsági főtanácsadója, Uganda kereskedelmi és ipari minisztere, James Shinyabulo-Mutende úr, és Lawrnce Byensi Uganda Befektetési és Fejlesztési Hivatalának igazgatója.

A fogadás után lehetőség nyílt a kötetlen beszélgetésre. A magyar vendégek pedig megismerhetik Uganda számos arcát: iskolákat, óvodákat látogatnak, barátságokat kötnek, és viszik hazánk jó hírét.

 

Emmanuel Musenuka képei az ünneplésről:

[widgetkit id=10]

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez