Ahmad Tejan Kabbah 1932. február 16-án született. Végzettsége szerint közgazdáz és ügyvéd. Sokáig az ENSZ fejlesztési szervezeténél (UNDP) dolgozott. 1992-ben tért vissza hazájába, ahol megalapította a Sierra Leone-i Nép Pártot (SLPP). 1996-ban elnökének választották meg. Ő volt az ország első muszlim államfője. Kabbah elnöksége alatt mindvégig a polgárháború mielőbb lezárására törekedett. 1997. május 25-én viszont távozni kényszerült az elnöki székből, miután a Foday Sankoh vezette Forradalmi Egység Front és a Forradalmi Fegyveres Erők Tanácsa puccsot hajtott végre ellene. 1998. március 10-én viszont sikerült visszaállítani hatalmát, miután Nigéria vezetésével a Nyugat-afrikai Gazdasági Közösség (ECOWAS) katonai intervenciót hajtott végre az országban. Kabbah, miután visszatért a hatalomba minden erejével a polgárháború befejezésére törekedett és nyílt tárgyalásokat folytatott a lázadó szervezetek vezetőivel, köztük elsőszámú riválisával Foday Sankohval. Erőfeszítéseinek eredménye képen 1999-ben sikerült tető alá hozni Loméi Békeegyezményt, amelynek aláírásával sikerült lezárni a polgárháborút. A háború után Kabbah világkörüli útra indult, hogy segélyeket szerezzen az ország újjáépítéséhez. Külföldi katonai segítséggel leszerelési programot indított, majd helyre állította a demokráciát az országban, amivel komoly belföldi és külföldi elismerést szerzett magának. 2002-ben szabad és tiszta választások útján újra választották.
Elhunyt Sierra Leone volt elnöke
„Helyrehozhatatlan veszteség” Kabbah halála – közölte a Sierre Leone-i kormány. A politikus csütörtökön hunyt el hosszú betegség után, családjának körében freetowni otthonában. Kabbah 82 éves volt.
(Visited 6 times, 1 visits today)