Március 12-én van Mauritius nemzeti ünnepe. Furcsa egy ország. Lakóinak többsége indiai, de nagyon sok a francia is, Mauritius mégis legtovább angol gyarmat volt. A függetlenséget is annak köszönhetik, hogy a francia telepesek megelégelték az angol uralmat, forradalmat robbantottak ki, s annak győzelme után kikiáltották a sziget függetlenségét. A nagy napra 1968. március 12-én került sor. S e nap persze nemzeti ünnep.
Ezt ünnepelte meg Budapesten a Mauritiusi Köztársaság Tiszteletbeli Konzulátusa. Az ünnepet azzal tették még felemelőbbé, hogy megnyílt Szemők Zsuzsanna szobrászművész Mauritius-Kecskemét című kiállítása. A művésznő építőmérnökként került a szigetországba, és ott ért igazi szobrásszá. Ott készültek első jelentősebb alkotásai, és ott tartották első kiállítását is. Bár 2005 óta ismét hazánkban él nem tudja feledni a mesés sziget csodálatos világát.
[widgetkit id=8]