Szudáni szépség a magyar Miss Bikinin

Egy szudáni származású lány is részt vett a magyar bikinimodellek döntőjén. Igaz, Elwassiella Sarah nem ebben a világban képzeli el jövőjét, andragógusnak és agrármérnöknek tanul.

Az International Bikini Model Search magyarországi döntőjén a lányok koktélruhában, úgynevezett trikiniben és bikiniben vonultak fel a Symbol Budapestben múlt szombaton. A győztes, Lévai Adrienn a nemzetközi fináléra, Mexikóba kvalifikálta magát. A 13 lány között találjuk Sarah-t is, akit a megmérettetés után faggattunk.
„Édesapám szudáni származású, Budapesten tanult az orvosi egyetemen, szülész-nőgyógyásznak. Itt ismerkedett meg édesanyámmal. A modellkedés 16 éves korom óta része az életemnek, de remélem, hogy már nem sokáig.”
Ezen kissé meglepődtünk, magyarázatként Sarah a következőket mondta: „Egy idő után mindenki belefárad. Nem értek negatív hatások, de ha valakinek ebből állnak a mindennapjai, akkor előbb-utóbb ráun.”
Jövőjét így vázolta: „Remélem, hogy a szakmámban el tudok helyezkedni. Andragógusként végeztem és agrármérnöknek fogok továbbtanulni. Egyelőre előbbivel tervezek, de ha befejeztem az agrármérnökit, akkor abba az irányba mennék tovább. Családi termelőszövetkezetet szeretnék létrehozni, természetesen Magyarországon.

 

[widgetkit id=7]

(Visited 11 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez