Kétezer pasival akar szexelni a HIV pozitív lány

18 évesen egy buli után vesztette el a szüzességét a kenyai lány. Az első aktus azonnal végzetesre sikeredett – most bosszút áll a férfiakon.

A lány, aki nevét nem árulja el, de állítólagos képét feltette a Facebookra, állítja 18 éves koráig jó kislány volt. Bár járt fiúkkal, sosem jutottak túl a csókolódzáson. Aztán, miután felvették a Kabarak Egyetemre elment egy buliba felsőbbévesekkel. És megesett a baj – reggel arra ébredt, hogy a fiú fekszik mellette, és a jelek arra utaltak, hogy nem telt éppen szűziesen az éjszaka. meg is kérdezte a fiútól, hogy ugye minden rendben van, aki azt állította igen, ő nem beteg. Kiderült, hogy hazudott. A lányt nem sokkal később HIV-pozitívként diagnosztizálták.

Ez egy éve történt. akkor bosszút esküdött. Fogamzásgátlót szed, hogy ne essen teherbe, és minél több férfival szexel védekezés nélkül. Állítja – és ha a kép valódi el is hihetjük neki – egyelőre a betegség nem kezdte ki a testét, sőt, ahogy ő fogalmaz, még kicsit kis is kerekedett, amit Afrikában igencsak díjaznak. Napi 4 pasi a normája, és be is tudja tartani – buknak rá a férfiak. És nem kérdeznek soha semmit. Eddig – saját állítása szerint – 324 férfit sikerült megfertőznie. A csapat fele az egyetemről került ki, de – állítja a lány – vannak köztük nős emberek, ügyvédek, tanárok, sőt négy ismert kenyai politikus is( a nevüket nem hozta nyilvánosságra). A hölgy meg sem akar állni kétezerig, vagy akár annál is tovább, addig szeretné rombolni a férfitársadalmat, amíg egészsége képessé teszi rá. Azt mondja, ha az ő életét tönkretehették, akkor igenis megérdemlik.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez