Érdekes következtetésre jutottak annak a tanulmánynak szerzői, akik emberi hangokat játszottak le vadon élő afrikai elefántoknak: az állatok jobban féltek, amikor felnőtt maszai férfiak hangját hallották. A pásztor maszaik sokszor kerülnek konfliktusba az elefántokkal, és a reakció azt sugallja, az ormányosok úgy adaptálódtak, hogy világosan felismerjék és elkerüljék őket. A tanulmányt a Proceedings of the National Academy of Sciences folyóirat közölte.
Karen McComb és Graeme Shannon, a Sussexi Egyetem kutatói és a vizsgálat vezetői elmondták, korábbi kutatásuk során hasonló kísérleteket hajtottak végre, mely felfedte, hogy az elefántok meg tudják különböztetni – egy oroszlán ordításából – a nőstény állatot a jóval veszélyesebb hímtől. Más tanulmányok pedig feltárták, hogy az ormányosok félelemmel reagálnak a maszai öltözet szagára és még vörös színére is.
A kutatók ezért szerették volna megvizsgálni, hogy az állatok igen érzékeny hallásukat használják-e az emberek jelentette potenciális veszélyhelyzetek felismerésére. Ezért maszai férfiak, nők és gyerekek hangját rögzítették, ahogy saját nyelvükön elmondják: „Nézd, nézd, ott, egy elefántcsorda közeledik!” Majd kamba férfiakkal is rögzítették a mondatot.
Míg a pásztorkodó maszaik gyakran találkoznak szabadon kóborló elefántokkal, ami erőszakos konfliktusokhoz vezethet, a kambák jobbára gazdálkodó életmódot folytatnak, így ritkán kerülnek hasonló kontaktusba az ormányosokkal.
Amikor a csapat eme különböző hangokat álcázott hangszórókkal lejátszotta az állatoknak, kiderült, hogy az elefántcsaládok riadtabban reagáltak – visszavonultak és védekező módon összetömörültek – a maszai férfi hangjára, mint a kambáéra. Arra is fény derült, hogy a felnőtt maszai férfi hangja jóval többször váltott ki ilyen védekező reakciót, mint a nőké vagy fiúké.
Váratlan eredmények számított, hogy amikor változtattak a hangmélységen és frekvencián – a maszai férfi hangját nőiesebbé tették – az elefántok továbbra is ugyanúgy reagáltak, mint az eredeti hangra. A kutatók szerint mindez azt mutatja, hogy tőlünk eltérő jelzéseket használnak a nemek megállapítására.
McComb hozzátette, a kutatás alapján az elefántok megpróbálnak adaptálódni az emberi eredetű veszélyekhez.”Az ember kétségtelenül a legveszélyesebb és legsokoldalúbb ragadozó, amellyel az ormányosok napjainkban szembenézni kényszerülnek” – magyarázza.
A szakemberek úgy vélik, minél többet tudunk meg arról, hogyan keresik útjukat a fizikai és szociális világban, illetve viselkedésük miként adaptálódik az örökké változó veszélyhelyzetekhez, jobban felkészülhetünk hatékonyabb védelmükre természetes közegükben.