Az 1994-es ruandai népirtást vizsgáló ENSZ-törvényszék (ICTR) kedden felmentett két egykori katonai vezetőt, akiket korábban első fokon 11, illetve 20 év börtönre ítélt az afrikai országban elkövetett, emberiesség elleni bűncselekmények miatt. Augustin Ndindiliyimana tábornok a ruandai csendőrség vezérkarának vezetőjeként szolgált, és a vád szerint hagyta, hogy a csendőrség, a “biztonság jelképe” részt vegyen a népirtásban. Francois-Xavier Nzuwonemeye ellen pedig az volt a vád, hogy a ruandai hadsereg egyik elit alakulatának, a “felderítő zászlóaljnak” a parancsnokaként segített a tuszikat tömegesen gyilkoló milíciák kiképzésében.
Felmentették a ruandai népirtás két elítéltjét
A katonai vezetőket korábban 11, illetve 20 évre ítélték. A katonai vezetőket korábban 11, illetve 20 évre ítélték.
(Visited 1 times, 1 visits today)