Szíszi is indul az egyiptomi elnökválasztáson

Abdel-Rahmán esz-Szíszi tábornagy, az egyiptomi hadsereg vezérkari főnöke bejelentette, hogy jelölteti magát az államfői posztra – közölte csütörtökön egy kuvaiti napilap.

A Szíszivel interjút készítő al-Szijásza című újság idézi a tábornagy szavait, miszerint nincs más választása, el kell fogadnia az egyiptomi nép hozzá intézett kérését, hogy jelöltesse magát a fél éven belül megtartandó elnökválasztáson.

Az egyiptomi fegyveres erők legfelsőbb tanácsa hétfőn már jóváhagyta a vezérkari főnök indulását a választáson. Ő maga azonban személyesen csak most jelentette be elhatározását.

“Nem fogom visszautasítani ezt a kérést” – hangsúlyozta a kuvaiti lapban Szíszi, aki talán az egyetlen olyan meghatározó személyiség az arab országban, aki képes lehet kivezetni Egyiptomot a gazdaságát is keményen sújtó politikai válságból.

A vezérezredesből lett tábornagy növekvő népszerűségnek örvend, amióta tavaly július 3-án széles tömegtámogatással eltávolította az elnöki posztról a Muzulmán Testvériség mozgalom által hatalomba emelt Mohamed Murszit, lehetővé téve ezzel egy főleg szekuláris elemekből álló átmeneti kormány megalakítását.

Fél évvel az exelnök iszlamista hívei által katonai puccsnak bélyegzett akció után, január 14-15-én az egyiptomiak megszavazták a Mursziék által 2012-ben megfogalmazott alaptörvény egy erősen módosított változatát. A népszavazással a társadalmi többség bizalmát fejezte ki Szíszivel szemben, aki – megfigyelők egybehangzó véleménye szerint – messze a legesélyesebb jelöltként indul a következő elnökválasztáson.

Az új alaptörvény értelmében a mindenkori egyiptomi államfőnek civil személynek kell lennie, így Szíszinek – aki jelenleg egyszerre védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes is – nyugalmaztatnia kell magát a hadseregtől, amit nagy valószínűség szerint rövidesen meg is fog tenni.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez