Pascal Simbikangwa 2008 óta francia börtönben ül. Akkor fogták el hamis papírokkal a Franciaországhoz tartozó Mayotte szigetén az afrikai partok közelében. Négyéves börtönre ítélték. Ruanda kérte a kiadatását. Párizsban úgy döntöttek, hogy nem adják ki a titkosszolgálat ex főnökét Ruandának. Miért nem? A hivatalos indoklás az, hogy hazájában nem lenne elfogulatlan a bíráskodàs hiszen ma azok a tutszik vannak hatalmon, akiket 1994-ben halomra gyilkoltak Ruandában. Valójában az a probléma, hogy az ex titkosszolgálati főnök túl sokat tudhat Franciaország és Ruanda akkori kapcsolatairól. Párizs ugyanis kezdetben támogatta a népirtó rezsimet, míg Amerika a tutszi lázadókat pénzelte. Mi is történt 20 évvel ezelőtt a kis közép-afrikai országban? A hutuk voltak hatalmon és a tutszik Ugandában szetvezkedtek amerikai támogatásal. Lelőtték az elnök repülőgépét- máig tisztázatlan körülmények között. Ez volt a jel a hutu hatalom számára a tutszik legyilkolására. Minden tutszi áruló!- adták ki a jelszót.
Megkezdődött a népirtás: 100 nap alatt 800 ezer tutszit végeztek ki- többségüket bozótvágó késsel vagy husángokkal. Aztán megjött a tutszi hadsereg, és a hutu hatalom emberei elmenekültek. Ma is Paul Kagame, a tutszi hadsereg vezére van hatalmon Ruandában ahol vaskézzel kormányoz. Mi volt a szerepe a népirtásban a titkosszolgálat akkori főnökének? A vád szerint ő volt a főhóhér, a halálbrigádok parancsnoka. A védelem szerint Pascal Simbikangwa összeállított ugyan listákat a tutszikról, de nem ő volt a halálbrigádok parancsnoka, vagyis nem ő végezte el a piszkos munkát. Ezt már csak azért sem tehette meg-érvel a védelem-, mert 1986 óta tolószékben ül. Egy gépkocsi baleset következtében lett mozgásképtelen. A baleset állítólag a vádlott agyát is megviselte: sokak szerint nem volt egészen normális miután kikerült a kórházból. Ettől függetlenül az egykori csendőr szépen haladt előre a ranglétrán, előbb az elnöki gárda tisztje lett, majd azután a vörös sipkás elit alakulat parancsnoka. Innen emelkedett a mindenható titkosszolgálat parancsnoki posztjára. A vörös sipkás elnöki gárda gyászos szerepet játszott a népirtásban: Kigaliban ők likvidálták a tutszi elitet!
A párizsi per a ruandai hóhér ügyében most kezdődik és várhatóan hat-hétig tart. Ruanda kormánya együttműködik az ügyészséggel. Kiderülnek-e újabb részletek a húsz évvel ezelőtti népirtásról? Megtudjuk-e, hogy milyen szerepet játszott az ügyben a francia titkosszolgálat vagy a CIA, amely Paul Kagame tutszi hadseregét támogatta? Beszél-e a tolószékes főhóhér? Lehet-e felette ítélkezni felette 6000 kilométerre Ruandától húsz évvel később? Ilyen per még nem volt Franciaországban, de a ruandai népirtás sok tettese ül külföldi börtönökben, így a főhóhér ítélete példaértékű lehet…