Döntött a választások sorrendjéről az egyiptomi államfő

Adli Manszúr egyiptomi államfő vasárnap bejelentette döntését, miszerint előbb elnökválasztás lesz, és csak azután tartanak parlamenti választásokat az országban.

A hír nem érte váratlanul az egyiptomiakat. Az Abdel-Fattáh esz-Szíszi vezérkari főnök által július 3-án, az iszlamista Mohamed Murszi elnök megbuktatásának napján közzétett “útiterv” értelmében előbb parlamenti választásokat kellett volna tartani, de az új alkotmány szerint már az átmeneti államfő dönt a választások sorrendjéről. Adli Manszúr bejelentését már egy héttel korábbra, pár órával az alaptörvényről tartott népszavazás január 18-ai eredményhirdetése utánra jósolta akkor az at-Tahrír című lap. Az előrehozott elnökválasztás megfigyelők szerint Szíszi tábornoknak kedvez, aki a hónap elején jelezte, hogy amennyiben az egyiptomiak az új alaptörvény mellett rakják le voksukat, pályázik az államfői tisztségre. Eközben Egyiptomban tovább romlik a biztonsági helyzet a 2011. január 25-én kezdődött forradalom hároméves évfordulója körül kitört zavargások miatt. A helyi egészségügyi minisztérium vasárnapi közlése szerint az elmúlt 24 órában legkevesebb negyvenkilencen vesztették életüket Egyiptomban a biztonsági erők és ellenzéki tüntetők összecsapásaiban. Röviddel a minisztériumi hírek után biztonsági források jelentették, hogy a Sínai-félszigeten fegyveresek támadtak egy katonai buszra, aminek következtében négy katona életét vesztette és kilencen megsebesültek.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez