Összecsaptak a rendőrök és a tüntető iszlamisták Egyiptomban

Összecsapások törtek ki Egyiptom-szerte a Muzulmán Testvériség tüntető hívei és a rendőrök között pénteken, az erőszakban három ember életét vesztette – közölték biztonsági források.

 A kormány által két héttel ezelőtt terrorszervezetnek nyilvánított szervezet hívei Alexandriában gumiabroncsokat és szemeteskukákat égettek, valamint köveket hajítottak a rohamrendőrökre, akik könnygázt és gumilövedéket vetettek be a tömeg feloszlatására. Két demonstráló megsebesült, egy utcai árus pedig tisztázatlan körülmények között vesztette életét.

Egy névtelenül nyilatkozó egészségügyi tisztségviselő arról számolt be, hogy a Szuezben kirobbant összecsapás során a rendőrök éles lőszerrel lőtték a tömeget. Két ember meghalt, heten megsebesültek. A rendőrség legkevesebb hetven embert őrizetbe vett, valamint számos fegyvert és lőszert elkobzott.

A tüntetések az utóbbi hetekben a korábbinál erőszakosabbá váltak, az előző pénteki megmozdulások során tizenhét civil vesztette életét.

Az iszlamisták jelenleg az ország új alkotmányáról rendezendő január 14-15-i népszavazás ellen tiltakoznak. Az előző alkotmányt felfüggesztették, amikor a hadsereg júliusban megbuktatta az iszlamisták érdekeit képviselő Mohamed Murszi egykori elnököt. A Muzulmán Testvériség már korábban bejelentette, hogy bojkottálja a tervezett népszavazást, és kampányt indít ellene.

Az egyiptomi kormány közvetve az ország legbefolyásosabb iszlamista szervezetét tette felelőssé az országban elszaporodott erőszakos cselekményekért. A testvériséget már szeptemberben betiltotta egy kairói bíróság azzal a váddal, hogy fegyveres iszlamistákat képez ki és finanszíroz a Sínai-félszigeten. A mozgalomnak gyakorlatilag a teljes vezetősége és több ezer aktivistája börtönben van, az ellenük folyó perekben tüntetők megölésével, hazaárulással és terrorizmussal vádolják őket, amiért akár halálbüntetés is kiszabható. Terrorszervezetté nyilvánítása még keményebb hatósági fellépést tesz lehetővé ellene.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez