Egy önkéntes segélymunkás a BBC-nek elmondta, hogy a helyi muszlimok rettegnek, mert félnek az anti-Balaka keresztény milícia megtorlásaitól. A milicisták ugyanis a város lerohanására készülnek és ezzel a céllal jelentős erőket csoportosítottak a fővárostól északra található város közelében. A keresztény milicisták teljesen körbezárták a várost és ezzel a menekülési útvonalakat is elzárták. A segélyszervezetek jelezték, hogy a városban nem állomásoznak békefenntartók, ezért nincs aki megóvhatná a civilek életét. Az utolsó francia katonák még december 21-én vonultak ki. Komoly problémát jelent az is, hogy csak három napra elegendő a helyi élelmiszerkészlet. Orvosi eszközök és gyógyszerek pedig nincsenek a menekültek és sebesültek ellátására.
Az ENSZ humanitárius szervezete jelezte, hogy rendkívül nehezen tudják eljuttatni a segélyeket a rászorulóknak, mert útonálló bandák és fegyverese milicisták zárták el az útvonalakat az országban. Az ENSZ adatai szerint a krízis kirobbanása óta legalább 2.2 millió ember szorul humanitárius segítségre a Közép-afrikai Köztársságban.