Aktuális érdekellentétek Dél-Szudánban

Dél Szudán 2011 júliusa óta független állam. Hiú ábránd volt azt hinni, hogy az új állam születése véget vet annak a háborúnak, mely húsz éven keresztül több mint két millió áldozatot szedett. Az érdekellentétek továbbra is megmaradtak észak és dél, illetve dél Szudánon belül a törzsek között. Miért folyik a harc? Az olajterületek feletti felügyeletért és a Nílus biológiai szűrőjéért, a több Magyarországnyi mocsárért.

 

E két faktor Dél Szudánt érdekessé teszi a multik számára is. USA és izraeli érdekeltségeK vertek gyökeret, melyeknek érdeke a béke lenne, hiszen ez garantálná az eddig egyetlen racionális szállítási útvonalat a sík Észak Szudánon keresztül. A Nílus vizének szűrője feletti kontroll pedig az innen északra fekvő országok, beleértve Egyiptom létéhez kulcsfontosságú. Csak egy gát kel, és…

A hatalomra került dél szudáni vezetők is felfogták területük stratégiai fontosságát és nem győzik kötögetni azokat a háttér megállapodásokat a nagyhatalmakkal, amelyek egyikük, vagy másikuk felülemelkedését hozhatja a többi felett. Számukra tehát mindez törzsi-hatalmi vetületben jelentkezik.

A függetlenség kikiáltása napján még úgy tűnt, hogy a törzsek megegyeztek a hatalommegosztásról, de ez mára borulni látszik. Az elnök, Salva Kir, a legnagyobb törzset, a dinkát képviseli. A dinkák elszórva élnek Dél Szudánban. Helyettese Riek Machar, neuer törzsbe tartozott, azonban őt az elnök júniusban menesztette. A neuer törzs jobban centralizált és lokálisan is jobban körülírható, mint a dinka. Az olajterületek feletti kontrolt természetesen maguknak akarják. A dinkák legsűrűbben lakott városa Bor, ahol a neuerek vérengzéseket tartottak a napokban, ezért a kormányerők, melyekben jelenleg a dinkák a meghatározók, Bor felszabadítására készülnek. Machar eltávolítását a hatalomból a neuerek úgy értékelték, hogy a dinkák kiszorítják őket az érdekeltségből. Az ország harmadik embere, a szenátus elnöke, Joseph Bol, aki tanulmányait Magyarországon végezte, a suluk törzsbe tartozik. A jövőben lehet, hogy felértékelődik szerepe, mert ő minkét irányban jelentősen képes tompítani az eseményeket, feltéve, ha ez az érdek. Ő egyben a törzsek közötti párbeszédet is irányítja a kormányban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez