Az elfogadott csapaterősítés segíthet megszilárdítani az UNMISS bázisainak védelmét. A főtitkár a BT-ben lezajlott szavazás után ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy “még a pótlólagos erősítéssel sem leszünk képesek minden rászoruló civilt megvédeni Dél-Szudánban”. Ban Ki Mun szerint a dél-szudáni missziót az ENSZ és az Afrikai Unió közeli országokban – a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Elefántcsontparton, Libériában és a szudáni Dárfúr, illetve Abiej régiókban – szolgáló misszióitól átirányított alakulatokkal fogják megerősíteni. A 10,8 millió lakost számláló Dél-Szudán 2011-ben egy békemegállapodás keretében szakadt el az évtizedek óta háborúk dúlta Szudántól, amely addig az afrikai kontinens legnagyobb állama volt. Dél-Szudán ENSZ-képviselője, Francis Deng a tanácsban azt hangoztatta, hogy országa “nem akar visszazuhanni a háború káoszába, amelytől több mint fél évszázadon át szenvedett”. Hozzátette, hogy kormánya minden tőle telhetőt megtesz az érintett térségek nyugalmának és stabilitásának helyreállítására.
Salva Kiir, a dinka etnikumhoz tartozó államfő kedden arról számolt be, hogy a kormányerők visszafoglalták a Jonglei szövetségi állambeli Bor városát, amelyet múlt héten foglaltak el a júliusban menesztett alelnökhöz, a nuer etnikumú Riek Macharhoz hű lázadók. A múlt héten kirobbant harcokért a hatóságok Machar híveit tették felelőssé, akik állítólag december 16-ra virradóra puccsot kíséreltek meg. Más források szerint viszont a harcok az elnöki gárda dinka és nuer tagjai közötti összetűzések miatt lángoltak fel. A nyugati hatalmak és a kelet-afrikai államok, amelyek újabb káosz kialakulásától tartanak a törékeny térségben, közvetíteni próbálnak Kiir és Machar között.
Keddi határozatában az ENSZ BT maga is az ellenségeskedések haladéktalan beszüntetésére és párbeszéd kezdésére szólította fel a feleket. Emellett határozottan elítélte “a civilek, továbbá meghatározott etnikai és más csoportok ellen irányuló célzott erőszakcselekményeket, amelyek százak halálát és tízezrek menekültté válását okozták országszerte”.
Navy Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa előzőleg arról számolt be, hogy tömegsírt találtak a lázadók kezén lévő Bentiu városban, Unity szövetségi állam székhelyén, amely 75, dinka nemzetiségű katona holttestét rejti. A Biztonsági Tanács kedden elítélte a mindkét fél által elkövetett jogsértéseket, és hangsúlyozta, hogy azok felelőseit bíróság elé fogják állítani.