A globalizáció és a válság miatt ugrásszerűen megnőtt a kínálat, és a lánykereskedelem teljesen nemzetközi lett. Az amerikai Superbowl idején román lánykereskedők afrikai és ecuadori lányokat exportáltak az USA-ba! A francia Scelles alapítvány szerint a prostitúciót ugyan mindenütt üldözik, de a hatalmas kínálat és kereslet miatt szinte mindenütt elnézik. Sőt a válság a prostitúciót sikeres ágazattá tette: Görögországban a GDP 0,7%-át állítja elő, több mint 1,5 milliárd eurót. A közvélemény egyre megértőbb: Dominique Strauss-Kahn ügye az afrikai szobalánnyal New Yorkban vagy Silvio Berlusconi esete az ifjú marokkói prostituálttal, csak elnéző mosolyt csalt a legtöbb ember arcára. Közben a szex turizmus egyre nagyobb üzlet. Európa keleti fele lassan utoléri Ázsiát. Régebben Bangkok és Goa vagy épp Bali volt a szex turisták kedvenc célpontja. Most olyan városok törtek az élvonalba, mint Budapest, Riga és Kijev- írta a Scelles alapítvány jelentése a globális prostitúcióról.
Globális prostitúció: Budapest a szex turizmus egyik célpontja
Kínai, vietnami,thai, kelet-európai vagy afrikai lányokat a világ valamennyi nagyobb nyilvánosházában lehet találni ma már. Budapest vagy Riga éppúgy a szex turizmus célpontja lett, mint Bangkok vagy Goa- írja egy friss francia jelentés.
(Visited 13 times, 1 visits today)