A youm7 című egyiptomi hírportál hétfőn az író bátyjára, Mahmudra hivatkozva számolt be arról, hogy a férfi vasárnap délután a kairói al-Azhar park közelében eltűnt. A publicista előzőleg telefonon azt mondta a bátyjának, úgy érzi, hogy követik. Ezután kedden este bukkant fel újra, és jelentkezett Németország kairói nagykövetségén. “Nem emberrablás volt. Egyszerűen csak eltűnt” – nyilatkozták a kairói biztonsági erők Abdel Samad rejtélyes eltűnéséről. A szerző műveiben rendszeresen bírálta az iszlám politikai ideológiáját, és a vallás modern értelmezését szorgalmazta. Abdel Samad nyáron életveszélyes fenyegetéseket kapott amiatt, hogy több alkalommal beszélt a jelenkori iszlámban rejlő “vallási fasizmusról”.
Az író eltűnésének körülményeiről egyelőre nem tudni semmit. Abdel Samad a halálos fenyegetések óta Egyiptomban többnyire egy, a belügyminisztérium alkalmazásában álló testőrrel mutatkozott. Egy rokona azonban elmondta, hogy múlt vasárnap nem vitte magával testőrét egy találkozóra, amelyre az al-Azhar parkban kerülhetett sor.