AHU közgyűlés

Az Afrikai-Magyar Egyesület november 14-én csütörtökön tartotta szokásos évi közgyűlését Budapesten a II. Kerületi Törökvészi úti székházban. Az eseményen 25 tag jelent meg, így határozatt képes volt a gyűlés.

A rendezvény, Balogh Sándor az egyesület elnökének beszámolójával kezdődött. Az AHU vezetője részletesen bemutatta, hogy az egyesület milyen feladatokban és programokban vállalt szerepet az elmúlt egy évben. Kiemelte, hogy az Afrikai-Magyar Egyesület kulcsszerepet játszott az Africa-Day megrendezésében is, amelynek díszvendége Martonyi János külügyminiszter volt.

Balogh Sándor elmondta még, hogy az egyesület részére különösen fontos a soron következő orvosmisszió, amely egy héten belül indul Ugandába. A vezető orvos ebben a misszióban is Jakkel Anna doktornő lesz. A csapat várhatóan december 19.-éig marad az afrikai országban.

Szó esett még a oktatás fejlesztésről is. Az AHU sikeresen befejezte az első „Afrika közelről” tanfolyamot. Pár héten belül – a nagy érdeklődés miatt – pedig új tanfolyam indul az egyesület székházában.

 Balogh Sándor különösen fontosnak ítélte az egyesület életében a HTCC (Hungarian Trade and Cultura Center)-ék megynyitását. Az első „ház” Marokkóban, a második Ghánában nyílt meg. A következő pedig várhatóan Ugandában nyitja majd meg a kapuit az üzletemberek előtt.

A rendezvényen egy új tagot is megszavaztak a résztvevők. Lukácsné Novák Mónika lett az AHU új tagja. Lukács Balázs tagunk felesége már jó pár éve veszrészt különböző afrikai projektekben, többek között Ugandában.

A taggyűlésen felmerült az egyesület nevének megváltoztatása is. Az új elképzelés szerint a jövőben Magyar Afrika Társaság lesz a szervezet uj neve.

ahukoz2013 3

ahukoz2013 1

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez