A frissen közzétett adatok szerint 17 százalékkal többen látogattak a Nílus országába, mint 2011-ben. A bevételek is szépen, megközelítőleg 13 százalékkal emelkedtek. A reuters számítása szerint összegségében 11 millió turistát láttak vendégül Egyiptomban, ahol az idegenforgalom a gazdaság egyik fontos pillére. A turizmushoz köthető minden nyolcadik munkahely. A nemzeti össztermék 11 százaléka származik a szektorból. Az ország valuta bevételének pedig a negyedét adja az idegenforgalom. A turizmusért felelős miniszter számításai szerint az idén már elérhetik a 2010-es eredményt, amikor 14,5 millió turistát fogadtak a piramisok árnyékában.
Erőre kapott a turizmus Egyiptomban-tüntetés nem akadály
Egyiptom, Kairó – Már nem zavarja a turistákat, ha tüntetnek Kairóban. Ezzel a megállapítással lehet sommázni az ország tavalyi idegenforgalmi eredményét. 2012-ben csaknem 11 millió turistát fogadtak Egyiptomban, ez hárommillióval marad csak el a forradalom előtti 2010-es adatnál.
(Visited 1 times, 1 visits today)