Továbbra sincs béke Kongóban

Időt kért a kongói kormány, az M23 nevű szervezettel való békemegállapodás aláírására. Állítólag a felek nem tudtak megállapodni arról, hogy nevezzék el a dokumentumot. A kongói kormány ragaszkodik ahhoz, hogy a dokumentum neve nyilatkozat legyen, a lázadók viszont békemegállapodásnak akarják azt hívni.

 

Meghiúsult a békemegállapodás hétfő estére tervezett aláírása a Kongói Demokratikus Köztársaság kormánya és az M23 lázadószervezet között. A megállapodásban közvetítő Uganda kormányának szóvivője szerint azért halasztották el az aláírást, mert a kongói kormány időt kért a tervezet alaposabb tanulmányozására, az ugandai kormány külügyminiszter-helyettese pedig úgy tájékoztatta az újságírókat, hogy a felek nem tudtak megállapodni a dokumentum elnevezésében.

 

Meg nem nevezett nyugati diplomatáknak és ugandai tisztségviselőknek az a véleménye, hogy a végső megállapodást a közeljövőben – csaknem egy évi tárgyalások után – most már alá fogják írni. Az ugandai kormányszóvivő elmondta: a kongói kormány annak ellenére időt kért még, hogy már három napja a birtokában van a tervezet másolata.

A kongói kormány részéről senki nem nyilatkozott az ügyben.

 

A kongói kormány ragaszkodik ahhoz, hogy a dokumentum neve nyilatkozat legyen, a lázadók viszont békemegállapodásnak akarják azt hívni – mondta Okello Oryen ugandai külügyminiszter-helyettes. A külföldi megfigyelők sajnálkozásuknak adtak hangot amiatt, hogy nem sikerült aláírni a dokumentumot, noha szerintük a felek tartalmilag mindenben egyetértenek.

 

A kongói kormány egy héttel ezelőtt jelentette be, hogy az ENSZ által támogatott kormánycsapatok “teljes győzelmet” arattak az M23 lázadószervezet fegyveresei felett; a felkelők ezután rögtön közölték, hogy véget vetnek a lázadásnak, és politikai megoldást keresnek a válság rendezésére.Az M23 mozgalmat a Kongói Demokratikus Köztársaság kormánya és a lázadók által 2009. március 23-án aláírt szerződés után kongói hadseregébe felvett egykori lázadók alapították, akik másfél évvel ezelőtt robbantottak ki felkelést, azzal vádolva Kinshasát, hogy nem tartja be a szerződésben foglaltakat.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez