Az ellenzék bojkottálja a szavazást Mauritániában

A mauritániai ellenzéki pártok, kettő kivételével, bejelentették, hogy bojkottálni fogják a novemberben esedékes parlamenti és helyhatósági választást.

Egyedül a két iszlamista párt, a Tewassoul és a Progresszív Népi Szövetség jelezte, hogy részt vesznek a választáson, és arra buzdították a többi ellenzéki erőt is, hogy küzdjenek meg a “diktatúrával”. A hivatalos adatok szerint 3,4 millió választó jogosult arra, hogy szavazzon novemberben. A 218 helyhatósági helyért összesen 1100 jelölt száll versenybe, míg a 146 parlamenti mandátumért csupán 440-en fognak versengeni.Csak a jelenleg kormányon lévő Unió a Köztársaságért párt állított jelöltet minden egyes választókerületben. A második legtöbb jelöltet értelemszerűen az iszlamista pártok indították. A több ellenzéki párt azzal indokolta távolmaradását, hogy az egész választás csupán “színjáték”, mivel a mandátumok már előre le vannak osztva.

Az ország jelenlegi elnöke Abdel Aziz 2008-ban, akkor még tábornokként, puccsal került hatalomra, majd egy évvel később választások útján legitimálta hatalmát. Az ellenzék 2008 óta nem hajlandó elismerni Azizt az elnöki székben, mert diktátornak tekintik.

A nyugati hatalmak számára Mauritánia politikai stabilitása rendkívül fontos, mivel az elnök megbízható partnernek számít a radikális iszlamisták elleni harcban, különösen az AQIM-al szemben. Mauritánia ráadásul a térség egyik legjobban kiképzett és egyik legerősebb hadseregével rendelkezik, földrajzi fekvése miatt pedig stratégiai jelentőségű ország.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez