A fegyveres erők csütörtökön végrehajtott szárazföldi és légi offenzívájának célpontjai a Boko Haram erősen védett táborai voltak az északkeleti országrészben fekvő Borno szövetségi államban. “A nigériai légierő légicsapásokat hajtott végre a terroristák táborai ellen, hetvennégyen meghaltak, többen súlyos sebesüléseket szenvedtek, de elmenekültek” – közölte Mohamed Dole, a hadsereg alezredese. Az akció során két katona sebesült meg.
Helyi idő szerint csütörtök délután öt órakor, a fegyveres erők műveleteire válaszul a Boko Haram harcosai rendőrségi épületeket támadtak meg az északkelet-nigériai Yobe szövetségi állam fővárosában, Damaturuban. Az áldozatok száma egyelőre ismeretlen.
Az utóbbi időben feléledtek a vallási feszültségek a több mint 160 milliós Nigériában, amelynek lakossága nagyjából egyenlő arányban oszlik meg a muzulmánok és a keresztények között.
Nigéria északi részén május óta szükségállapot van érvényben a Boko Haram elszaporodott terrorakciói miatt. Az iszlamista szekta fellegvárának Borno szövetségi államot tekintik, a szélsőséges fegyveres szervezet és a belőle kivált csoportok Nigéria főleg muzulmánok lakta északi részén iszlám törvények szerint működő államot akarnak létrehozni.
A nigériai hatóságok 2009-ben egyszer már úgy hitték, hogy leszámoltak az iszlamista szélsőségesekkel: a heves harcok során 800 lázadóval végeztek, köztük a Boko Haram alapítójával, Mohamed Juszuffal is. A szervezet azonban újjáéledt romjaiból, és minden korábbinál jobban megerősödve tért vissza, miután kapcsolatokat épített ki az al-Kaidához kötődő szaharai szélsőségesekkel.
A lázadócsoport 2009 óta már több ezer ember haláláért tehető felelőssé.