Ez az első eset a Mohamed Murszi elnök megbuktatását követő, iszlamisták elleni véres megtorlás kezdete óta, hogy az igazságszolgáltatás bejelentette: rendőröket vonnak felelősségre. A per időpontja egyelőre nem ismert. A 37 őrizetest egy 600 iszlamista foglyot szállító konvojban vitték egy börtönbe augusztus 18-án, a hadsereg által eltávolított iszlamista elnök hívei elleni megtorlások tetőpontján.
A rendőrség korábban azt mondta, hogy rosszul végződött szökési kísérlet történt, Murszi hívei pedig “gyilkosságot” emlegettek. A belügyminisztérium korábban azzal vádolta az őrizeteseket, hogy túszul ejtettek egy rendőrt a furgonban, ezért dobtak a rendőrök a tárca szerint könnygázgránátokat a járműbe.
A több ezer Murszi-párti tüntető nagygyűlésének vérbefojtása után négy nappal történt haláleseteket elítélte a nemzetközi közvélemény is.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a történtek “maradéktalan kivizsgálását”követelte, a hadsereg által kinevezett új hatóságok pedig mindenre kiterjedő nyomozást ígértek.
Az első, demokratikusan megválasztott egyiptomi elnök megbuktatását követő erőszakos megtorlás során több mint ezren haltak meg, többségükben iszlamista tüntetők. Több mint 2000 iszlamistát közöttük a Muzulmán Testvériség szinte teljes vezérkarát őrizetbe vettek.