A nagy brit gyógyszergyár ennek ellenére piacra akarja dobni a szert hiszen ez is csökkentheti a malária veszélyét. A világon évente kb. 655 ezer ember hal meg malária következtében,a legnagyobb részük öt éven aluli gyerek. Az áldozatok többsége Afrikában hal meg. A gyógyszer kísérletek a védőoltás alapanyagával már csaknem húsz éve folynak. A haladás lassú, de kétségtelen. A GlaxoSmithKline védőoltása sok gyerek életét megmentheti Afrikában, ezért arra számítanak, hogy a WHO ajánlja majd valamennyi érintett országnak. A kétkedők viszont azt mondják, hogy nemcsak az a probléma, hogy a megvizsgált 15 ezer gyereknek csak alig több mint a felénél volt kedvező a védőoltás eredménye, hanem az is gondot jelent, hogy hatása hamar elmúlik! Egy- másfél év után új oltás szükséges! Kérdés, hogy melyik afrikai nagy család tudja ezt megfizetni?! Ettől függetlenül a GlaxoSmithKline számít az Európai Unió támogatására is hiszen sok koldusszegény afrikai állam nem lesz képes a saját pénzéből megvásárolni az oltóanyagot, melyet Brüsszel illetve a WHO támogatásával kaphatnak meg végül az érintettek: a malária veszélynek kitett gyerekek Afrikában.
Védőoltás a malária ellen
2015-ben már forgalmazni is kívánja a GlaxoSmithKline a malária ellenes védőoltást annak ellenére, hogy sok szakértő szkeptikus. Durban-ben, Dél-Afrikában a maláriáról szóló tanácskozáson elhangzott: a gyerekeknél csak 50%-os az eredmény, a csecsemőknél pedig csak 25%!
(Visited 1 times, 1 visits today)