Az egyezség értelmében a jövő hét végére kijelölnek egy független miniszterelnököt, akinek két hete lesz a kormány megalakítására. Ezt követően, október végén lemond az en-Nahda vezette kormány. A kormányváltás mellett nemzeti párbeszéd” indul a politikai paletta összes szereplőjével, s négy hét múlva elfogadnak egy választási menetrendet és egy alkotmányt.
A megállapodás szövegén az utolsó pillanatokig vitatkoztak a pártok, de végül több órás halasztást követően Rasid Gannúsi, az en-Nahda vezetője és az ellenzék vezetői a sajtó, valamint a politikai elit képviselőinek jelenlétében aláírták a dokumentumot.
Monszef Marzúki államfő pártja, a Kongresszus a Köztársaságért (CPR), amely az en-Nahda világi szövetségese, nem fogadta el a megállapodást, így képviselője nem is írta alá a megállapodást.
Az észak-afrikai országban a 2011. januári forradalom óta bizonytalanság uralkodik, egymást követik a politikai válságok, amelyek közül többet a két év óta előretörő dzsihadista mozgalom által szervezett erőszakos cselekmények váltottak ki. A belpolitikai válság azt követően mélyült el, hogy július 25-én agyonlőtték az ellenzék egyik legtekintélyesebb politikusát, Mohamed Brahmi parlamenti képviselőt, a Népi Áramlat nevű párt vezetőjét.
A világi ellenzék elutasított minden tárgyalást, amíg a kormány le nem mond, az en-Nahda viszont mindeddig nem volt hajlandó semmilyen tárgyalásra, amelynek előfeltétele a kabinet távozása lett volna. Az alkotmányozó nemzetgyűlés 2011. októberi megválasztása óta képtelenek megállapodni az ország új alkotmányáról, iszlamista szélsőségesek pedig egyre több támadást hajtanak végre.