Brutális kegyetlenséggel öltek meg két európait Madagaszkáron

Az incidens Nosy Be szigeten történt Madagaszkár északi részén. A rendőrség azt közölte, hogy a két európai férfit előbb megverték, majd élve elégették. A helyiek ugyanis azzal gyanúsították őket, hogyszervkereskedők voltak.

Desire Johnson Rakotondratsima rendőrfőnök nyilatkozata szerint, a helyiek azután vadászták le a két európait, miután egy belső szerveitől megfosztott kisgyermek holtestére bukkantak a tengerparton. A rendőrfőnök azt mondta, hogy a helyiek az európaiakat gyanúsították meg a kisgyermek megölésével és állítólag egyikük bevallotta, hogy szervkereskedéssel foglalkoznak. A rendőrség jelenleg egy harmadik európai férfi után kutat a szigeten, akinek sikerült elmenekülnie a feldühödött helyi lakosok elől.

A francia belügyminisztérium azt közölte, hogy az egyik áldozat francia állampolgársággal rendelkezett. Közben a francia külügy felszólította a szigetországba tartó francia állampolgárokat, hogyha tehetik, halasszák el utazásukat. A külügyminisztérium információi szerint körülbelül 700 francia állampolgár tartózkodik Madagaszkáron, nekik pedig azt tanácsolták, hogy ne nagyon utazgassanak az országban.

Az eltel években Madagaszkáron drasztikusan romlott a közbiztonság, ami elsősorban az elhúzódó politikai krízisnek köszönhető. Az ország jelenlegi elnök Andry Rajoelina négy éve a hadsereg egy csoportjának a támogatásával puccsot hajtott végre az országban. A nyugati donor országok és számos nemzetközisegélyszervezet a krízis miatt úgy döntött, hogy felfüggeszti a segélyek folyósítását, amíg nem rendeznek tiszta és szabad választásokat az országban. A segélyek hiánya viszont rendkívül érzékenyen érintette az amúgy is szegény országot, ahol a legutóbbi felmérések szerint az ország lakosságának a 80%-a él a szegénységi küszöb alatt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez