A megkárosított kereskedők elmondták, hogy a négynapos ostrom alatt a katonák svájci órákat, ékszereket, elektronikai berendezéseket és I-padeket tulajdonítottak el az üzleteikből. A kenyai belügyminisztérium közleménye szerint eddig három üzlettulajdonos jelezte, hogy kifosztották őket. Közben a kárfelmérők jelezték, hogy a bevásárlóközpontban az összes kirakatot újra kell üvegezni. Ráadásul az épület egyik leszakadt szárnyát teljesen újjá kell építeni.
A Westgate pláza Nairobi egyik legelőkelőbb bevásárlóközpontja volt, ahol számos üzlet kizárólag luxus márkákat forgalmazott. A bevásárló központot nemrég az al Shabab , radikális iszlamista terrorista szervezet szimpatizánsai rohanták le. A kenyai biztonsági erőknek négy napba tellett, hogy kifüstöljék, leszámoljanak a terroristákkal az épületben, akik több helyen elbarikádozták magukat. A terrorista akcióban 67 ember veszítette életét.