A szudáni hadsereg katonái átvették az elnöki palota és a kormányzati hivatalok védelmét. Az egységek folyamatosan járőröznek a főutakon. A biztonsági erők is megerősítették állásaikat a fővárosban, mert elharapóztak a rendbontások. A feldühödött tüntetők legalább 20 benzinkutat és több rendőrállomást rohantak le, gyújtottak föl. A főváros egyes kerületeiben pedig fosztogattak. Kartúm tartomány kormányzója közben azzal fenyegetőzött, hogy a kormány és a hatóságok könyörtelenül lecsapnak a demonstrálókra, ha nem tanúsítanak önmérsékletet és továbbra is törnek-zúznak.
A tiltakozó megmozdulások végét még nem látni. Szemtanúk arról számoltak be, hogy a főváros Igaz-negyedében legalább 3000-en tüntetnek. A demonstrálók lezártak egy főutat. Az elhaladó autókat kövekkel dobálják. Tüntetők egy csoportja megpróbálta felgyújtani az idegenforgalmi minisztérium épületét is, sikertelenül. A főváros számos kerületében leállt a tömegközlekedés. Az internetes kapcsolat akadozik a fővárosban.
Az utcára vonuló tömegben sok a fiatal, az egyetemista. A demonstrálók szabadságot és a Bashir-rezsim távozását követelik a hatalomból. Sokan az „Arab Tavasz” jelszavait és követelései skandálják. A szudáni kormány közben bejelentette, hogy a zavargások miatt az össze benzinkutat bezáratja és oktatási szünetet rendel el.