Nigériai a legszebb muszlim nő

A 21 éves Obabiyi Aisah Ajibolát nyerte meg a World Muslimah szépségversenyt. A vetélkedőt Indonézia fővárosában, Jakartában rendezték meg.  

Több mint 500-an jelentkeztek az Indonéziában megrendezett szépségversenyre, online szavazás révén lehetett bekerülni. Végül 20 lány jutottt be a döntőbe, hazájuk tradicionális muszlim népviseletében vonultak ki a közönség elé. A hijab (fejkendő) viselése mindegyik induló számára kötelező volt.  A döntős országok között volt Nigéria, Banglades, Irán, és Malajzia. A lányok a verseny előtt egy háromnapos „spirituális programon” vettek részt, amelyen közösen imádkoztak és együtt tanulmányozták a Koránt.

A 21 éves nigériai lány sírva fakadt, miután nyert.  A győztes 2200 dollárt vihet haza, emellett egy mekkai és egy indiai utazáson is részt vehet.       

o-OBABIYI-AISHAH-AJIBOLA-WORLD-MUSLIMAH-2013-570

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez