Ali al-Akrami három évtizedet töltött Kadhafi börtönében. 1972-ben tartóztatták le, mert betiltott párt tagja, aktivistája volt. 2002-ben szabadult. A börtönben töltött évtizedek alatt többször kapott kegyelmet, de minden alkalommal visszautasította. Al-Akrami 22 évesen került a rácsok mögé és 52 évesen engedték szabadon, már amennyire Líbia szabad országnak volt tekinthető abban az időben. A volt politikai fogoly ma úgy gondolkodik, hogy nekik, akik végigélték a Kadhafi-rezsim kínzásait, igazságtalanságait, meg kell bocsátaniuk ezeket, nehogy a gyűlölet legyen úrrá az országon. Akrami abban bízik, hogy az átmenet nem csap át bosszúba, mert csak akkor alszik majd nyugodtan, ha a gyermekei szabad, demokratikus országban élhetnek.
Ali al-Akrami jelölését a líbiai kulturális tárca adta át a francia nagykövetnek. A Francia Köztársaság Emberi jogi díját 1988 óta adják át. Öt kitüntetett lesz, 70 ezer eurón osztoznak.