Vissza a véres gázmezőre

A britek indulásra készek, a norvégok még hezitálnak. Visszatérnének a cégek az in-amenasi gázlelőhelyre, ahonnan a januári terrortámadás után menekítették haza munkavállalóikat.

A British Petrol (BP) készen áll arra, hogy újra benépesítse az in amenasi telephelyét. Az Egyesült Királyság nagykövete a minap beszélt erről Algírban. Martyn Roper azt mondta, hogy a BP továbbra is kész, hogy folytassa az Algériában megkezdett munkáját, a dolgozók hamarosan visszatérhetnek a telephelyre.

A norvég Statoil viszont nem ennyire lelkes. Egyelőre kivárnak. Létrehoztak egy biztonsági osztályt, amelynek az a feladata, hogy felmérje a biztonsági kockázatokat. Nem tűztünk ki dátumot a visszaköltözésre, nyilatkozta a Maghreb Emergent híroldalnak a norvég cég egyik felelőse, egyetlen munkatársunk sem megy addig vissza, amíg meg nem győződünk, hogy biztonságban lesznek. Az in amenasi szénhidrogén mező kiaknázásán dolgozó cégek telephelyei ellen januárban indított támadást a Mokhtar Belmokhtar vezette dzsihádista csoport. Napokra több szár munkást ejtettek túszul. Az algériai hadsereg szabadító akciójában több mit harmincan meghaltak, a terroristák mellett munkások is.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez