Megkenhetetlen” technokrata kormányfő Maliban

Bankárt nevezett ki kormányfőnek a héten beiktatott mali államfő. Ibrahim Keita a Nyugat-Afrikai államok Központi Bankjának korábbi kormányzóját kérte fel miniszterelnöknek. Umar Tatam Ly 49 éves, két gyermek apja.

Az új miniszterelnöknek semmilyen kötődése nincs a mali politikai élethez. Egyetlen vékony szál köti mégis valamelyest a helyi politikai elithez, de ez is családi, annak az Ibrahima Ly-nek a fia, aki a mali demokrácia úttörője volt, és egyben a mostani elnök korábbi szövetségese.

Megfontolt választás, sokan így tartják a kormányfő kinevezését. Ly gyakorlatilag semmit, vagy csak nagyon keveset tud a helyi politikai életről, a gazdaságról annál többet. A kiválasztásnak azonban van politikai szempontja is. Keita elnök nem akar más politikust vezető pozícióban látni, a kormányfőnek ténylegesen a végrehajtó szerepét szánja. Persze a gazdaságpolitikában várhatóan szabad kezet kap Ly, akinek be kellene indítani a növekedési folyamatot. Ly, éppen korábbi funkciójából eredően,valószínűleg  nem kormányfőként akarja megtömni a zsebét, így könnyebb küzdenie a korrupció ellen.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez