Augusztus elején valamivel 1200 felett volt az új maláriás megbetegedések száma Salamat környékén, a hónap végére ez már 14 ezer fölé emelkedett! Korábban a betegek 30-40%-a jött a külföldi orvosokhoz maláriás panaszokkal, ma ez 80%- mondta az MSF szóvivője. Csádban most van az esős évszak, ilyenkor általában nőni szokott a maláriás megbetegedések száma, de nem ilyen riasztó mértékben. Még senki sem tudja, hogy mi lehet az oka a maláriás megbetegedések drámai növekedésének. Néhány szakértő úgy véli, hogy a maláriával fertőzött moszkitók száma növekedhetett meg, és ez okozhatja a tömeges megbetegedéseket. A legegyszerűbb védekezés az lenne, ha moszkitóháló alatt aludnának az emberek és főként a csecsemők és a gyerekek, de ezen a környéken erre nem telik. A többség ősei nomád életformáját folytatja, és a szabad ég alatt alszik. Mit tesznek a betegek gyógyulása érdekében? Imádkozunk értük, de csak nem javul az állapotuk- mondta egy helyi asszony.
Csádban az emberek egynegyede maláriás megbetegedés miatt hal meg, de a csecsemők halálozási tényezői között ez az első az észak-afrikai országban. Az Orvosok Határok Nélkül szervezete már riadót fújt, de a csádi hatóságok egyelőre nem kutatják magukat különösebben, hiszen a maláriás megbetegedések a fővárostól távolabb, a nomádok által lakott vidéken következtek be Csádban.
Maláriariadó Csádban-ima és szúnyogháló
Tízszeresére nőtt a maláriás megbetegedések száma Csád Salamat tartományában- jelezte az Orvosok Határok Nélkül /MSF/ szervezet. A nomádok által lakott vidéken szinte elérhetetlenek a gyógyszerek.
(Visited 1 times, 1 visits today)