Tízezren vagy hatvanezren voltak a tüntetők? Az előbbit a rendőrség állítja, az utóbbit Szamir Tajeb, a hétvégi ellenzéki tüntetés egyik szónoka mondta. Egyes értékelések szerint még a rendőrségi becslés is túlzó, annyi biztos, hogy a vártnál kevesebben mozdultak meg az ellenzéket támogatók közül. Ez azonban nem szegte kedvét a különböző – a szélsőbaltól a középig – politikai szervezeteket tömörítő Nemzeti Üdv Frontnak. Az ellenzéki ernyőszervezet meghirdette a távozás hetét. A politikai akciósorozat, vagy inkább nyomásgyakorlás célja, hogy a hétvégére mondjon le az iszlamisták vezette kormány. Pedig az Ennahda pár nap alatt változtatott korábbi álláspontján és hajlandó tárgyalni egy technokrata kormányról, azzal a feltétellel, hogy az új kabinet létrehozását széleskörű nemzeti párbeszéd készítse elő. Erre a legnagyobb és a politikában is legbefolyásosabb szakszervezet vette rá az iszlamistákat. A Front azonban ragaszkodik a kormány azonnali távozásához, és csak aztán jöhet a párbeszéd. Szamir Tajeb, bár a résztvevők számával talán túlzott, nem veszítette el realitásérzékét. Azt mondta ugyanis: ha csak néhány ezren támogatnak, akkor az öngól.